Vajon létezik tökéletes élet? Olyan, amit az ember semmi pénzért nem cserélne el, változtatna meg.

Mindenki tudja, aki nem rendelkezik ilyennel, hogy folyamatos keresésben vagyunk. Akkor is, ha ezt bevalljuk, és akkor is, ha nem.

Keressük az ideális szakmát, állást, partnert - mindent.

Utóbbit a legnehezebb megtalálni. Kezdek rájönni, hogy férfiból nincs tökéletes. Vannak bizonyos téren remek választások, de az integrált, átfogó “megoldás” ritka. Lehet valakinek szeretni a lelkét, a farkát, vagy éppen azt, ahogy az életét éli, de az, hogy ez a három együtt legyen, nos, ritka.

Csupán azért nem állítom, hogy lehetetlen, mert nem tudhatom, hogy az-e, és természetesen szeretnék hinni benne, hogy nem.

Nem tartom magamat különleges nőnek, különleges embernek, de az tény, hogy kevés jelenségre kapom fel a fejem, kevés az olyan férfi, aki egyáltalán ingerküszöb közelébe tud kerülni, elgondolkoztat, érdekelni kezd.

…és a legtöbbször ezekről is kiderül, hogy nagyobb volt a füstje, mint a lángja. Belenézek, és enervált fejjel konstatálom, hogy ennek is belátok a talpáig, és totálisan üres, belülről csak egy jó nagy, kongó, színes üvegcserepekkel burkolt semmit hord önmagában.

Dugni sok emberrel lehet jót, beszélgetni kevéssel.

Nekem az utóbbi egyre jobban hiányzik. Valaki, aki szellemileg felcsigáz, aki újat mutat, akivel ismeretlen tájak felett lehet szállni, akivel egy üveg baracklé vagy sör mellett meg lehet váltani a világot, aztán legyinteni.

Aki nem kinyilatkoztat, hanem párbeszédet folytat. Aki nem azért hallgat, mert azt várja, hogy mikor beszélhet végre ő, hanem azért, mert érdekli, megérti és érti.

Igen, sokat akarok. Akarom, hogy legyen érdekes és értelmes. Akarom, hogy legyen fanyar humora, és ne legyen könnyű hozzá közel kerülni.

Akarom, hogy a barátja lehessek, és ő az én barátom legyen, mélyen, úgy, ahogy ritkán szoktak az emberek egymás barátai lenni.

Akarom, hogy ösztönösen tudja, hogyan kell engem kezelni, hogy végre hagyhassam magam kezelni. Hogy be se kapcsoljon a flegma lekoptató mechanizmus, mert meg se érinti azt. Mert képes megkerülni.

Akarom, hogy pokoli legyen, vagy isteni, de semmiképpen sem olyan, mint a többi száz- meg százezer. Csináljon ki, forgasson fel, gondolkoztasson el!

Akarom, hogy szépen írjon és helyesen. Hogy tudjon beszélni, és ha az élet úgy hozza, képes legyen gyakorlati problémákat is hatékonyan, önállóan, talpraesetten megoldani. Akarom, hogy ő is annyira a rendszeren kívül éljen, mint én. Hogy értse az életemet, és ne, mint valami különcöt szemléljen.

És legutolsósorban, de a leginkább: akarom, hogy létezzen. Akarom, hogy létezz.