11 May
Miközben a Svábhegyi Gyermekgyógyintézetet kiürítik, a média nem ettől hangos (vagy legalábbis nem elég hangos), hanem az Első Magyar Terroristától (a Gyurcsány-rezsim Té-re osztotta ezt az impozáns szerepet, ha még valaki nem tudná), aki ugyan csak karamellt kotyvasztott, vagy a legrosszabb feltételezések esetén is füstgyertyát, de sebaj, ez végül is nagyobb hír és veszély, mint az, hogy beteg, csak speciális körülmények között kezelhető gyerekek és tehetetlen aggodalomban tipródó szülők kerülnek ki a nagy semmibe, ha úgy tetszik, az utcára.
Sebaj, ne mások hibáit nézzük, az sose vezet sehova. Tekintsünk inkább előre, az talán konstruktívabb megoldásokhoz vezet.
Nehezen indult a mai nap, minden közbejött, ami csak közbejöhet üzleti és magánéleti téren, ezért elég döcögősre sikerült az elindulás. Délután egyre a Tolnai Lajos utcai rendőrségi épülethez siettem, ahol mára tűzték ki az előzetes letartóztatás kérdéséről döntő tárgyalást. Az utcába befordulva érdekes látvánnyal szembesültem; a legutolsó háztömb előtt húzódó szakaszt egy halom rendőrautó állta el, és legalább akkora arzenált vonultattak fel a rend szuper őrei, mintha személyesen Dzsordzsbust várnák.
De nem.
Csupán az Első Magyar Terrorista, vagyis P. Tamás alias Té érkezésére vártunk mindannyian; egy csapat újságíró és fotós, Té édesanyja, néhány érdeklődő olvasó, illetve jómagam. Egy idő után az újságírók ömlesztve tódultak be az épület előterébe, ám mikor én is megpróbálkoztam beljebb kerülni, egy kétes külsejű, zsíros hajú, nyeszlett, kockás öltönyt viselő úriember közölte, hogy nem lehet, csak a sajtó képviselői juthatnak be.
Ezen szemmel láthatóan meglepődtem, ugyanis sok különös dolgot tapasztaltam már ebben az enyhén beteges társadalmi berendezkedésű országban, de az, hogy a vadidegen, hírre, vérre és szenzációra éhes médiasenkik bejuthatnak, a rokonok és közvetlen hozzátartozóknak pedig az utcán kell ácsorogniuk, nos, ez már az én fejemnek is túl abszurd volt ahhoz, hogy elsőre bevegyem.
Végül is megkérdeztem az úriembert, hogy is van ez. A következők hangzottak el:
- Ezek szerint jól értem, hogy míg az ügy szempontjából illetékesnek cseppet sem nevezhető újságírók bent csemegézhetnek a különféle hírek és információk között, addig a közvetlen családtagok nem mehetnek be?
- Hát, hát… hm. Igen.. ebbe így még nem is gondoltam bele.
- Pedig jó lenne belegondolni, mert minden jel szerint most éppen ezt a gyakorlatot követik.
- Sajnos nem mehet be.
- Mellesleg újságíró vagyok. Így esetleg már van jogom bemenni?
- Van sajóigazolványa?- Uram, nem látom, hogy azok az újságírók, akik az imént mentek be oda, felmutattak volna bármiféle igazolványt is. Van kamerám, vagy nagyon komolynak tűnő, negyven centi hosszú teleobjektívem, sőt, ha nagyon megerőltetem magam, pompás sajtóbelépőt nyomtatok magamnak. Komolyan erről szól ez az egész?
- Hát, ők.. ők mutattak belépőt.
- Nem, uram, nem mutattak, itt voltam, láttam, és rajtam kívül még legalább öt ember szintén látta.
- Nem, akkor sem mehet be. Ez a szabály!
Hát, a szabály az szabály, nincs mese, így tehát tovább ácsorogtunk az aszaló napsütésben, és vártuk, hogy történjen valami. Nem sokkal később az utcaszakasz két végét elálló rendőrautók elindultak a bejárat irányába, egy nagyobb, rácsorozott, rendőrségi autót közrefogva. Ekkor a hirtelen megjelenő rendőrök nekiálltak olyan hangnemben utasítgatni a közönséget, mintha valami rabszolgatelepen lennének. Közölték, hogy ne álljak ott, ahol állok, hanem menjek el az utca végéig, mert így túl közel vagyok.
Csendben megkérdeztem, szabad magyar állampolgárként miért nem állhatok én a budapesti Tolnai Lajos utcában ott, ahol akarok (ugyanis láthatóan nem voltam útban), vagy esetleg valamiről lemaradtam, és már ezt sem szabad? Válaszként tegező hangnemben meg lett nekem mondva, hogy “jobban teszed, ha nem kötözködsz és arrébb mész, különben előállítalak intézkedés akadályozásának vétsége miatt!”. Köszönjük.
Először megjelent egy fehér autóban a rohadó, teleszart joghurttal vetekedő megjelenésű ügyésznő, mellette pedig az őt fuvarozó, rendőr egyenruhába bújtatott sofőr. Té édesanyja idegesen és aggódva várta a fiát, ezért benézett az autóba, mire ingerülten kiszóltak belőle, hogy “ne nézz, nem ő az!”.
Ekkor már rájöttem, hogy hiú ábránd lenne azt gondolni, hogy itt ma bármiféle pozitív (vagy legalább igazságos) döntés születik, hisz ilyen pártállami időket idéző fejekkel arra esély sincs.
Nem sokkal később hozták Té-et, senki nem látott belőle semmit (leszámítva a kiváltságos helyzetben lévő, a tárgyalóterem előterében ácsorgó sajtósokon kívül), majd tovább hajtottak a fehér járművek, és másfél órára bezárult az épület ajtaja.
Sok izgalom nem történt, odakint beszélgettünk, és próbáltuk kitalálni, vajon mi lesz, az újságírók össze-vissza kérdezősködtek, a fotósok és kamerások pedig minden áron meg akartak örökíteni, habár határozottan kértem, hogy ezt mellőzzék, mivel nem járulok hozzá, hogy kép, vagy felvétel készüljön rólam. Most, este láttam, hogy ezt nem sikerült betartaniuk, úgyhogy hétfőn mennek az ajánlott levelek.
Hosszas várakozás után aztán kinyílt az ajtó, és két meglehetősen erőszakos, ellenséges és arrogáns rendőr (egy nő, meg egy férfi) elkezdte az egész társulatot kifelé nyomni az utcából, mivel Té annyira veszélyes, hogy esetleg magában is felrobbanhat, ezért aztán nyilván senki nem tartózkodhat ötven méter sugarú körön belül, mikor ő megjelenik.
Az ügyvéd ekkor ért oda hozzám, és közölte a harminc napos előzetes letartóztatás hírét, melynek kapcsán elgondolkoztam, hogy ha a Kulcsárt, a kislányt gyújtogató cigányt, vagy a rendőrt gyilkoló Császár Elődöt is kiengedték minden gond nélkül, akkor nyilván Té a legveszélyesebb bűnöző ember az országban. Hát, mindenesetre érdekes, állapítottam meg magamban, de nem volt túl sok időm ilyesmiken morfondírozni, mert máris meglökött az imént említett rendőr, majd udvariasan hozzáokádta, hogy “húzz már innen!”.
Té anyja megkérte a hajcsárokat, hogy hadd álljon kicsit közelebb, mivel rossz a szeme, és szeretne valamit látni is a gyerekéből. “Rendben, asszonyom, de csak akkor, ha megígéri, hogy nem mozdul el, és nem is szól, nem kiabál semmit” - hangzott a válasz. “De integetni azért szabad?” - tette fel a kérdést remegő hangon Té mamája. “Egyszer már integetett, az nem elég?” - dörgött vissza ingerülten a rendőr.
Ezt a jelenetet már nehezen néztem higgadtan, és egyébként is olyan voltam már, mint egy feldühödött oroszlán, úgyhogy szolidan érdeklődtem, hogy “ha állítólag szabad országban élünk, mi az, hogy nem lehet megmozdulni, megszólalni, sőt integetni sem?”.
Pattanásos képű, undorodó arckifejezéssel ácsorgó rendőr barátunk erre beállt bunyózó pozitúrába, egyik kezét maga elé rántotta, a másikkal pedig idegesen hadonászni kezdett oldalán lógó gumibotjánál, és felháborodott, arrogáns hangnemben odahányta nekem, hogy “na mér’, mos’ mér’, nem szabad ország ez, szerinted, he? Mondd meg, köcsög!”.
“Azért nem, mert ahol egy anyának szavát kell adnia, hogy nem integet az indokolatlanul börtönbe zárt fiának, ahol valaki nem állhat az utcán ott, ahol akar, és ahol te engem leköcsögözöl, mikor mindezek ellen felszólalok, ott nincs szabadság. Ott a legundorítóbb megfélemlítés és elnyomás van. A szabadság ugyanis olyasmikről szól, mint szabad helyváltoztatás, szabad mozgás, szabad szólás!”
“Na jó, erről nem vitatkozom, maradj ott!”, mondta, majd remegő kézzel bagózni kezdett, és idegesen okádta a füstöt, kisebb adagokban.
“Jó, ne vitatkozz, nem is tudnál.” - zártam rövidre a társalgást.
Itt tartunk most.


nervus 2007/05/11, 22:19:41 1Gratulálok magyar rendőrség! Integetni tilos tábla nincs még?
Majd írok nemsokára én is szép történetet, aztán ha érdekel valakit szóljon…
Athina, neked meg kitartás, sokan vagyunk mellettetek.
Tudtommal nem jogerős, úgyhogy van még esély. Nem tarthatják bent!
Bármiben tudok/tudunk segíteni, szólj!

majus27 2007/05/11, 22:31:23 2Valami gond van a tv2-nél,még mindig nem lehet a Tények 19:30-as teljes tartalmát megnézni a neten..

majus27 2007/05/11, 22:37:03 3Rakparton a maszopos rendezvényen is elnézegettem a rendőröket.
Nem tudnak értelmesen kommunikálni..,pár intézkedést élesben volt alkalmam látni…,komolyan mondom Pethő Intézet…
Szégyen és gyalázat,hogy ilyen a magyar rendőrség!

longhand 2007/05/11, 22:40:36 4Csak visszatérünk a rendőrállami időkbe…
Ott volt hasonlóa retorika a “civilekkel” szemben.

venigee 2007/05/11, 22:41:50 5Én át is éltem ,milyen a mostani Magyar(?) rendőrség!
De sebaj.Minden kockának 6 oldala van!Egyszer csak dobunk vele hatost és akkor az egyes fele pont lefele néz!

majus27 2007/05/11, 22:49:33 6-off-
ez olyan hülye,hogy már szimpi..:)
http://index.hu/video/2007/03/24/itt_a_tavasz_dagad_a_fasz/

pirate 2007/05/11, 23:07:27 7“Emberi csontokat találtak Tééknél”
Egyenesen a Hír Tv honlapjáról. Azért már ebben is jókora ferdítés van. :S .. Sosem lesz már ebben az országban rend, az hétszentség. Hatalmas türelmet és lelki erőt Nektek Athina.

BiG 2007/05/11, 23:09:23 8Szegény Athina… Szar volt érezni azt a légkört…
Azt a rendőrfaszt meg hempergesse a rángógörcs üvegtörmeléken… Nyegle, pimasz, cinikus olcsótahó…
Mellesleg eléggé be vannak szarva, hogy négy ismerős/rokon és tucatnyi újságíró is terelési pánikot vált ki…
Nos, igen, innen teljesen világosak Bibó szavai: a demokrata nem fél.
Té, Athina… győznötök kell, tietek az igazság!
Kék eget! BiG

mogyi925 2007/05/11, 23:15:11 9Ehhez az országhoz már nem nagyon lehet hozzászólni, káromkodni meg nem akarok. Kitartást Nektek!

gyongyhaju_lany 2007/05/11, 23:33:13 10Bocs Athina az offolásért, de had kérdezzem meg, hogy a felvételid érzésed szerint hogy sikerült, milyen volt?
(e témával kapcsoltban pedig a véleményem változatlan)

DiZil 2007/05/11, 23:57:40 11Elképesztő, hogy mit csináltak az országból ezek a szar gyökerek.
Remélem, egyszer felébred a magyar, és akkor majd ezek a tapló
komcsik lesznek még ennél is nehezebb helyzetben. De addig is szerezzetek Tének egy nagyon jó ügyvédet. Szerveztek vmi gyűjtést ez ügyben? Nem vagyok milliomos, de szívesen adok valamennyit ha szükséges.
Nagyon sok erőt és kitartást Nektek!

Fricc 2007/05/12, 00:03:30 12Athina felhasználhatom az írásod?
Egyébként ismerek olyan embert, aki a te helyedben télleg nekiment volna a rendőrnek és addig ütötte volna, ameddig csak tudja….

Fricc 2007/05/12, 00:05:52 13kedves hozzászólóknak még annyit hozzátennék, hogy a másik 2 embert, akik közül az egyik (vagy mindkettő) abban a lakásban lakik, el lettek engedve
tudod, nc

zen monkey 2007/05/12, 00:28:50 14kedves athina, én annyit szeretnék tudni, hogy hol olvastad, vagy hallottad, hogy tomcat az első magyar terrorista, meg hogy terroristát fogtak, stb, mert nem találom sehol.
válaszodat várom.

nervus 2007/05/12, 00:38:54 15Javaslom pl. az index.hu fórumát…

Raz 2007/05/12, 00:51:38 16Amikor ezt olvastam, komolyan megfordult a fejemben, hogy nekik kéne menni éles fegyverrel. Hihetetlen, ami itt folyik. 87-ben születtem, azt hittem sohasem fogok olyat látni ebben az országban, mint amiről a nagyszülők meséltek. Tévedtem. Rendőrállam és undorító politikai játszmák, az emberek elbutítása, megtévesztése, és tudatos irányítása. Minden itt van.
Asszem ahogy módom lesz rá, el fogom hagyni ezt az országot. És majd akkor jövök vissza, amikor ezek a férgek a lámpavason fognak lógni. Szóval ahogy így elnézem, soha ebben a kurva életben nem.
Éljen a magyar demokrácia! Meh…

Trent 2007/05/12, 00:53:39 17@zen monkey: Ha Athina következtetései azonosak lennének azokkal amiket a népszerű hírportálokon olvasott vagy televíziós hírműsorokban hallott az elmúlt napokban, akkor tényleg nem írhatta volna azt, hogy Té ‘első magyar terroristának’ lett beállítva az ország népe előtt, de ettől ez még tény, ahogy az is, hogy egyértelműen jól jött egy bizonyos érdekcsoportnak. A parasztnak megint dobják a csontot, hogy legyen min elrágódnia, amíg ezek kifosztják.

mogyi925 2007/05/12, 00:53:59 18Nem kell ahhoz kimondani, hogy a népnek ez ragadjon meg. Az Index a vezércikként megjelenő írásban robbanószerkezetet említ. (A füstölgő kotyvalék és a Halálos fegyverbeli piros-kék drótos masina között azért van némi különbség, bár nem vagyok se bombaszakértő, se vegyész.)

Trent 2007/05/12, 00:58:02 19@Raz ~ Hihetetlen, ami itt folyik — Én ‘88-ban születtem, de szerintem is hihetetlen :) Én is az ország elhagyásán gondolkozom (orvosi ajánlásra, belátva a stressz egészségkárosító hatását :P ). Egyébként pedig nagy baj van a fejekben, de nem csak ott.

zen monkey 2007/05/12, 00:59:36 20sajnálom, az index.hu fórum az nem számít médiumnak. az olyan emberek véleményének a gyűjteménye, mint a tiéd. attól, hogy az index.hu hírportál fóruma, még nem válnak a kedves hozzászólók cikkírókká
és athinától várom a választ, nem a kommentelőktől.

The Alkaa 2007/05/12, 00:59:50 21Van még ennél lejjebb?

DiZil 2007/05/12, 01:02:34 22Az előbb én is beleolvastam az index fórumába. Kár volt… Undorító fröcsögés Gézához hasonlóan “egészséges” jellemű hozzászólókkal. Most nagyon boldogok, de ennél nagyobb öröm sose érje őket. Mellesleg a nemzeti érzelmű emberek lenácizása igazán kimehetne már a divatból. Unjuk már, találjanak ki vmi újat.

zen monkey 2007/05/12, 01:03:20 23az index nem említ robbanószerkezetet.
“ahol robbanószer előállításához szükséges vegyi anyagokat, elsősorban füstgyertyák, füstbombák házi előállítására alkalmas anyagokat, eszközöket találtak.”
közveszély okozásának előkészülete a vád, ami akár igaz is lehet.
terroristázást nem látok. de valahol biztos van, majd athina mondja.

nervus 2007/05/12, 01:06:21 24zen monkey:
1.”Olyan emberek véleményének a gyűjteménye, mint a tiéd” - szabad tudnom, mi olyat írtam ott (abban a 3 hozzászólásban, amit oda elküldtem, és amiben mindben Téet próbáltam védeni), amitől olyan leszek, mint az ott lévő hozzászólók?
2.Ha már ilyen okos vagy, tudhatnád, hogy a neveket meg a mondatokat szokás nagy kezdőbetűvel írni…
3. Valóban hiba volt, hogy válaszolni merészeltem… Nagy bűn… De gondolom Athinának most kisebb gondja is nagyobb annál, hogy megkeresse hol írták és mikor azt, hogy ki terrorista és miért, majd idejöjjön és csak neked, csak most választ adjon.
Bocsi Athina, hogy ilyennel foglaltam a helyet… :)

zen monkey 2007/05/12, 01:08:23 251. pl két karod van, két lábad, egy fejed, és nem vagy publicista. jézusom, próbáld már meg megérteni amit mondok. nem minőségben vagy olyan, nem úgy értettem (bár akár olyan is lehetsz, nincs véleményem se az index fórumozóiról, se rólad, nem érdekel egyikőtök sem). úgy értettem, hogy az index fóruma az nem az INDEX.HU. világos? érted? sikerült?
2. szerintem egy kommentben eltekinthetünk ettől
3. nem mondtam, hogy hiba volt, de én athinát kérdeztem.

ensomhet 2007/05/12, 01:09:07 26Lehet, hogy ez hülye ötlet, meg kisebb gondod is nagyobb ennél, de mi lenne, ha ilyen alkalmakkor egy diktafon folyamatosan működne? Neten szét lehetne szórni, s a közvéleményhez eljutna a “rendőrök” hangneme.

nervus 2007/05/12, 01:09:59 27Igen, világos. Értem is. Sikerült is.
Akkor várd/várjuk Athina válaszát :)

zen monkey 2007/05/12, 01:10:14 28de ha akarod megvilágítom másképp. attól, hogy te ide kommentelsz, még nem leszel te is blogger.

nervus 2007/05/12, 01:12:07 29Jaj, Istenem…
Amúgy, hogy boldogan élj, van blogom, bár jó rég nem foglalkozom vele, nem is akarok blogger lenni.
De nem itt kéne talán ilyeneken vitatkozni.

sodi 2007/05/12, 01:14:02 30És pont akkor nem volt ott egy kamera sem, amikor ilyen bunkók voltak a rendőrök? :-(
Basszus, pedig ha nem egy délutáni vizsgámra kellett volna készülnöm, ott lettem volna. :(

zen monkey 2007/05/12, 01:14:22 31a vita az egészen más.

Raz 2007/05/12, 01:15:02 32“mi lenne, ha ilyen alkalmakkor egy diktafon folyamatosan működne? Neten szét lehetne szórni, s a közvéleményhez eljutna a “rendőrök” hangneme.”
Egyet értek. Lázítani kell a népet. Most már nem csak kiborult a bili, de úszunk a szarban.

mogyi925 2007/05/12, 01:22:00 33zen monkey: http://index.hu/politika/bulvar/bomb1671/
Úgy is, mint
“Néhány órával az MSZP dunaparti felvonulása előtt közölte a rendőrség, hogy kedden különböző robbanószerkezeteket találtak egy csepeli panellakásban. Mint később kiderült, a rajtaütéskor ott volt Té is.”
Még egyszer: “különböző ROBBANÓSZERKEZETEKET”

longhand 2007/05/12, 01:32:03 34@zen monkey
Míg Athina válszol, egy gondolat.
Azért fogalmazhatott így Athina, mert kb. úgy kezelték Téet mint egy terroristát.
Sajtó olyan súllyal kezeli a hírekben mintha terrorista merényletek előkészületeiben vett volna részt, közelébe se lehetett menni a tárgyalás előtt-után… stb.
Nem kell ahhoz szó szerint fogalmazni, hogy olyannak láttassunk valakit amilyennek szeretnénk….

zen monkey 2007/05/12, 01:49:07 35kedves mogyi. az általad becopyzott részlet május 9.-ei keltezésű, tegnap május 11.-e volt, amikor is már sokkal pontosabb információkat közöltek, amiben nem szerepelt a robbanószerkezet kifejezés.
kedves longhand. nekem nem tűnt úgy, mintha úgy kezelnék mint egy terroristát. ki kezeli úgy? valamiért elvitte a rendőrség, igazából senki sem tud semmi pontosat, a média (a független, például az index) pedig közli a tényeket. közveszély okozás gyanúja miatt előzetesbe ültették, ennyi. azért van szó róla, mert közszereplő. a súlyát nem érzem, nincs tele vele minden, indexen napi 1 cikk kb. lehet, hogy a rendőrök úgy kezelték, de itt a médiáról van szó, hogy athina szerint az első magyar terroristának akarják beállítani.
de én ezt a kifejezést továbbra sem találom, szóval várom hol írják ezt.

longhand 2007/05/12, 01:57:11 36elég nagyvonalú dolog szerintem az indexet független médiának nevezni.
Vita többi részével kapcsolatban nem ismétlem magam, majd Athinával, úgyis miatta ücsörögsz itt :)

mogyi925 2007/05/12, 02:10:46 37zen monkey: De jó neked, hogy ilyen okos vagy. Igen, 9-én írták, félképernyőnyi vezércikkben, ma pedig valóban megtalálhatók a pontosított információk az egyik címke (Bomber) alatt. A Bomber sem egy egyszerű felirat: a geekeknek a falrobbantgatós platform-játék jut róla eszébe, a nácizóknak meg nyilván a megfelelő nemszimpi szubkult által hordott dzseki. A média egy bizonyos része attól hangos, hogy egy _toronyház ledöntéséhez elegendő_ anyagot állítottak elő, és hogy _többszáz ember élete került volna veszélybe_. Persze, véletlenül sem mondott senki terroristát, csak annyit írtak, hogy felrobbanthatott volna egy toronyházat, meg többszáz ember élete volt veszélyben, dehogy terroristázott itt bárki is. Ugyebár nem csak a terroristák szoktak toronyházat robbantani, meg többszáz ember életét veszélybe sodorni. Az Index meg legalább annyira független, mint amennyire én kacsacsőrű emlős vagyok.

zen monkey 2007/05/12, 02:23:18 38“A média egy bizonyos része attól hangos, hogy egy _toronyház ledöntéséhez elegendő_ anyagot állítottak elő, és hogy _többszáz ember élete került volna veszélybe”
ez neked miért egyenlő a terroristával? a közveszély okozása elég egyértelmű. a terrorista az egészen más, tudod, az direkt ölni akar.
“Ugyebár nem csak a terroristák szoktak toronyházat robbantani, meg többszáz ember életét veszélybe sodorni”
pontosan így van ahogy mondod, nem csak a terroristák szoktak. léteznek balesetek is. és a közveszély okozása pontosan ez. ha nekiállsz kísérletezni kémiaórán, és felrobbantod az iskolát, akkor terrorista lettél?
sehol nem volt leírva ez a terrorista dolog, ti akarjátok beleélni magatokat. ennyit erről. az index pedig független hírforrás. a szerzők egyértelműen balosok, de a tényeket pontosan közlik. ők is csak azt tudják leírni, amiről tudnak. hogy tomcatet lecsukták ezért és ezért. ebben sehol sincs állásfoglalás.
de mindegy, befejeztem részemről, elegem van ebből az elvakult hülyeségből ami a magadfajtákat jellemzi, annyira látni akarod azt a kibaszott hülyeséget, hogy hihetetlen. csak a valóságot nem. lehet, hogy tomcat ártatlan, lehet, hogy nem, ki tudja? a tény annyi hogy előzetesben ül valamiért és pont.
nincs terroristázás.
szevasztok, jó faszszopást.

karerte 2007/05/12, 02:52:51 39Sziasztok! Lefekvés előtt találtam még az bejegyzést. Ő valami belső arc? Minden esetre legyen igaza, és tudjatok mindketten erőt meríteni a problémákból. :)
http://kiralyrak.blog.hu/2007/05/12/a_legujabb_tomcat_sztori

mogyi925 2007/05/12, 02:58:10 40zen monkey: bravó, ennyit a veled való vitáról. Megmondtad, hogy nincs terroristázás, pontot tettél a végére, szóval igazad van. Nincs terrorista, és nem is ez jön le az olvasóknak. Az Index pedig független, és nem csűrik-csavarják a szavakat, hogy más jelentést csempésszenek bele. Mi itt mind hülye fasszopók vagyunk, és csak képzelődünk, meg hallucinálunk, mert a vákuumtól nem kap oxigént az agyunk, ami nincs is (de ha lenne, a fasszopás miatt nem kapna). Megyek is szopni a faszt tovább, csak még megemlítem, hogy Téről senki sem állította, hogy terrorista, mindössze:
1. Előzetesben ül közveszély okozásáért, miközben annak a lakásnak, ahol ő közveszélyt okozott, a tulajdonosai szabadlábon védekeznek
2. Felrobbanthatott volna egy toronyházat (tudod, olyan magas, hosszúkás épületet, mint a WTC)
3. Többszáz ember életét veszélyeztethette volna
4. Vallatják tűzzel-vassal, hogy megmondja az igazságot, amit többé-kevésbé pontosan már a fél internet tud
5. Nem mehetnek közel hozzá a családtagjai
6. Kisebb városnyi mennyiségű újságíró fotózza, mikor a rendőrök bilincsben vezetik
7. Telefonos besúgó leplezte le
8. Rendszeresen figyelik a hatóságok
9. Vizsgálják, hogy akart-e robbantani (tehát bombát robbantani egy tömegrendezvényen)
+1. olyan ügyekre hivatkozva tartják benn, amiket már sokadszorra hosszabbítanak meg, azzal a céllal, hogy ha ugyanazt még egyszer, utoljára átrágják, biztos találnak valamit (olvastad a Droidzónát a blogján mostanában?)
De egyébként tényleg nem kezelik terroristaként, ááá, neeeem.
Jó, én elhiszem, hogy neked ezek a bejegyzések sértik a tökéletes Magyarországról alkotott kis képedet, amit megettél a Független Indexből (ahonnan ilyen szépen írni is megtanultál, te pöcs) meg a tévéből, és tényleg egyszerűbb “jó fasszopást” kívánva kivonulni egy vitából, mint elismerni, hogy OK bocs, ha csak a fele igaz annak, amit az elmúlt pár napban ezen a blogon olvashattunk, már akkor is kurva nagy gáz van. Szóval menjél szépen aludni azzal a nyugodt tudattal, hogy ez a sok hypochonder itt mennyire hülye, és te jól megmondtad a mocskos radikális fasszopóinak, a média az őszinteség és a tisztesség netovábbja, és különben is, ki nem szarja le azt a sok rohadt kórházat! Kívánom, hogy ne tapasztalj meg olyan dolgokat az életben, amiket azok, akikre te most tele szájjal szórod az átkot a monitor jótékony túloldaláról.

NightHunter 2007/05/12, 03:56:55 41áááááááááááááááááááááá…. itt nem pofázni kell, az már kevés. Undorodom mindattól, ami elvileg az érdekeimet szolgálja.
Athina: respect. Tarts ki, mögöttetek vagyunk.

majus27 2007/05/12, 04:59:45 42Kuruc…
http://kuruc.info/reszletes.asp?MainID=1&HirID=12079

puncsos 2007/05/12, 05:02:39 43Eddig nem akartam beleszólni, de zen monkey te ki a tököm vagy? Most hirtelen feltűnsz, és kurva okosnak érzed magad. Na erről van itt szó. Athi, tomcat kitartás!

dahlgren 2007/05/12, 08:12:56 44Próbálom kihámozni a lényeget az érzelmes beszámolóból. Most akkor terrorcselekmény előkészületével (Btk. 261. par.) is megvádolták Téet?

Molnargoreny 2007/05/12, 08:55:02 45Megismétlem a kérdést: akad-e mintegy 10 fő (velem együtt) cukros-műtrágyás önfeljelentő?

GaBRIeL_ai 2007/05/12, 08:56:46 46“kedves mogyi. az általad becopyzott részlet május 9.-ei keltezésű, tegnap május 11.-e volt, amikor is már sokkal pontosabb információkat közöltek.”
zenmakimajom: ha rólad 2 napig az egész országban az látják az emberek a médiában hogy hogy pederaszta vagy aztán a mai nap közlik hogy csak simán szereted a gyerekeket akkor téged nem járattak le ? az emberek azt fogják szajkózni amit 2 napig harsogtak rólad, nem a pontosított infókat amiket már jóval kevésbé fújnak fel.

hana 2007/05/12, 09:09:39 47Igen, én is azt hittem, már nem fogom tapasztalni azt, amit Nagyanyám meg Apám mesélt.
Hát de…
És igen, talán nem az a baj, hogy kiborult a bili, mindenhol kiborul néha, na de hogy mi van benne…

rendi 2007/05/12, 09:11:35 48http://kuruc.info/reszletes.asp?MainID=35&HirID=12080
NC.

E-Medve 2007/05/12, 10:46:54 49Nézzétek meg a Tanu című filmet. Kicsit deja vu érzésem van.

Lightnin' Skull 2007/05/12, 11:18:46 50Nem akartok ebből könyvet írni? Még izgalmas is lenne.

nervus 2007/05/12, 11:58:59 51Magyarországról már lehetne…

tufee 2007/05/12, 12:58:36 52Az egészben az a legundorítóbb, hogy ha nem tetszik neked ahogy egy rendőr intézkedik veled és mondjuk elkéred az azonosítóját ő kitalál valami faszságot, máris kattan a bilincs a csuklódon, a haverja tanúsítja valami koholt baromságot, és máris legalább egy napig bennt csücsülsz valami fogdában, ha pedig elengednek még elnézést sem kérnek. Minden keménygyerek rendőrnek megy, és ahelyett, hogy komoly bünözőket, pedofilokat, gyilkosokat, elmebeteg ámokfutókat hajkurásznának játszák a kisistent és saját erkölcseik szerint okítják a népet.
Sajnálom, de én nem tudok különbséget tenni -erkölcsileg- jó és rossz rendőr között, mert jó rendőrt egyszerűen még nem láttam, higgadt és visszafogottat még talán. Ez a keménykedő attitűd a génjeikben van, és felháborító, sőt tehetetlen érzés, hogy szart se tehetsz ellenük, pedig legszívesebben kedved lenne könnygázgránátot dobni rá és addig ütni, amíg kiesik az egyik foga. Dezsavű.

animoo 2007/05/12, 13:40:58 53Hát ez katasztrófa… Amin viszont ismét “röhögtem kínomban”, az az (a T-mobile-os sms-hírszolgálatból olvastam, ők meg napilapokra hivatkoztak), hogy a Széna téri bankrablásnál az egyik jelenlévő rendőr a túszejtő lelövése után pénzt lopott a bankból, ezért eljárás indult ellene…Na ez kész, dehát nem kell már meglepődni semmin.

csakmost 2007/05/12, 15:51:22 54Athina! Te nyilatkoztál ilyet?: http://szinesbulvarlap.hu/news.php?op&hid=1649

rendi 2007/05/12, 16:08:18 55Animoo: http://index.hu/politika/bulvar/lopp0512/

puncsos 2007/05/12, 16:46:32 56És azt képzeljétek el, hogy Szombathely tényleg a Nyugat királynője, ott eddig el sem tudtam képzelnui, hogy ne lehssen éjszakánként az utcán mászkálni. Nagyon csúnya vége lesz ennek előbb-utóbb.

Athina 2007/05/12, 16:51:42 57Csakmost, nem nyilatkoztam ilyesmit. Itt is kinéz egy per.
ZenMonkey: Arra kívántam utalni, hogy a terrorelhárítás rontott rájuk hatalmas erőket felvonultatva, és a média is azt sugallta, hogy itt súlyos terrorcselekmények előkészülete zajlott.

HBP 2007/05/12, 16:54:28 58Athina, ha igazat írtál , nem állok többet szóba a hatalmat, durva rendőröket, támogató, kimesélő emberekkel, köszönni se fogok nekik.
Elnézést a továbbiakért, szorítók Nektek, tarts ki, viszont ez a lentebbi ki kívánkozott belőlem, annyira jellemző.
Tegnap az MSN-en megkérdeztem egy most érettségiző, stréber(majdnem színötös tanuló, reál beállítottságú) lányt, hallott már Téről?
A válasz: ő csak egy blogoló
Abszolút finomat ajánlottam neki, egyszer majd olvasson bele, jókat ír, meg Athina is.
A fölényes, művelt fiatalság válasza: minek?
jó, de mki el tudja dönteni, mi érdekli
nem kell, h mki oan legyen mint te
később hozzátette:
nem azért nem olvasok, hanem mert most lustulni akarok,
és úgy érzem, mkit csak maga érdekel
ezért én sem fogok túlzott erőfeszítéseket tenni a “társadalomért”, csak amennyit úgy érzek, h szeretnék
BiG, aki egy jó emberismerő vagy, erre mit mondanál?
Törődjek magammal, ne foglalkozzak másokkal, az országgal, ne ajánljak jó szívvel építő jellegű írásokat, műveket?
Ha egy éltanuló ilyen, milyen lehet egy rossz tanuló? Vagy nem számít?
A magabiztos EGO mindennél előbbre való?
Ez a csaj közgazdász szeretne lenni, tehát nem csak a bőlcsészek írtandók.

HBP 2007/05/12, 16:55:41 59Elnézést kérek a fogalmazási, helyesírási hibákért.

mogyi925 2007/05/12, 16:56:18 60OMG, hogy néz ki Té a Színes Bulvár fényképén. Az én szemem akkor szokott ilyen lenni, mikor 30-40-órázok a gép előtt.

csakmost 2007/05/12, 17:24:53 61mogyi925 szerintem ez abból a felvételből lett kivágva, amit a tegnapi tárgyalásakor csináltak amikor bekisérték az épületbe, és ő odaszólt a sajtónak, hogy szevasztok. Athina és Blogadmin is irta, hogy nem bántak vele kesztyűs kézzel, csodálkozol hogy így néz ki???

mogyi925 2007/05/12, 17:35:07 62Csakmost: dehogy csodálkozom, Blogadmin és Athina is említette, az alvásmegvonást. Csak gondoltam, vegyük jegyzőkönyvbe azok kedvéért, akik szerint ilyen a mai civilizált, demokratikus, függetlenmédiás világban nincs…

irnik 2007/05/12, 17:36:05 63!!! Ákos - Gépszabadság !!!

csakmost 2007/05/12, 17:39:11 64mosgyi925 a szeme felett és a szeme alján az a lila pukli a legkevésbé sem az alvásmegvonástól lehet, tán ezért nem engedték oda a hozzátartozókat közel.

irnik 2007/05/12, 17:43:09 65azért, ha köcsögösködik egy rendőr, érdemes a jelvényszámára rákérdezni. áltban ez _kicsit_ lecsillapítja őket. de nem a vadbarom fajtát. komolyan mondom, ezeket tenyésztik. nem 1 ismerősöm lett rendőr, és /bár alapból se voltak nyugodt emberek,/ igazi állattá nevelték őket.

irnik 2007/05/12, 17:46:27 66csakmost!
a homlokán a folt nem az ominózus biciklizés következménye?
a szeme alatti karikák, táskák lehetnek alvás megvonás tünetei. ezzel előszeretettel élnek a rend bátor őrei vallatáskor, illetve gyanúsított megfigyeléskor annak családtagjaival szemben is (megunják -> feladják).

csakmost 2007/05/12, 17:50:52 67irnik lehet, nem ismerem személyesen őt. de mér csak a jobb szeme alatt van lila dudor? bár lehet ez is poho shop:)))

csakmost 2007/05/12, 17:51:46 68photo na. beszélek már összevissza:))

Gregor Schultz 2007/05/12, 18:00:01 69Nekem az tetszik a legjobban, hogy Tomket mindig a győzelem jelét mutatja. Bár nem tudom, van-e ennek valami konkrét jelentése, nem csodálkoznék, ha egy lépéssel előrébb járna, mint azt most képzelik róla. Bár érzelmileg nem vagyok érintett, azért mégis drukkolok, hogy hamar kiderüljön az igazság.

irnik 2007/05/12, 18:02:08 70Gregor Schultz!
mint 1-2 “megtévedt” kivételtől eltekintve mindenki!
én is! _kitartás_!

mogyi925 2007/05/12, 18:03:59 71Csakmost: nekem elsőre a karikás, homályos, fáradt, véres szeme tűnt fel, és a “nem őszinte a mosolya” arckifejezés (ne haragudjatok, ha tapintatlan tuskó vagyok). De most, hogy mondod, a jobb szeme alatt és a homloka tényleg lila. Elég megrendítő ránézni az arcára, de az látszik rajta, hogy nem adja magát könnyen.

karerte 2007/05/12, 18:11:27 7258. HBP
Az ilyen lányokon nem kell kiakadni. Ha akarod, max. dugd meg, de ne foglalkozz vele komolyabban. Majd elmúlik az ignorancia, ha egy kicsit megcsapdossa az élet. Vagy nem.

HBP 2007/05/12, 19:11:29 73Az a vicc, a hölggyel korábban leveleztem egy nyomorult fórumról ismertem, azt mondta, depressziós volt kamaszként, meg minden. erre tessék. Azt hittem, intelligens. Dugni? ehe ehe, de csak ágyhoz szorítósan.
Amit a legjobban utálok, ha erőszakosan megvádolnak, hittérítő vagyok.
A tanulság tágabb értelemben annyi, az állampolgárok nagy része leszarja, mi van Tétel, azt se tudja, ki ő, csak valami kopasz, és ilyen net izé, na bloger, vagy hogy kell írni.
Ma egy politikai fogoly semmiség, vannak ennél fontosabb dolgok, pl a fogyókúra, sport.

kitalator 2007/05/12, 21:55:21 74Kedves Athina!
Üzenet a boltban.
Tartsatok ki!

infinity 2007/05/12, 23:22:13 75HBP: attól hogy valaki “majdnem színötös”, még nem lesz stréber. (akkor sem feltétlen, ha tényleg színötös.) a stílusa kissé primitív, viszont őszinte. sajnos nagyon sokan magukkal törődnek csak. ez így van, nem kell az igazságon felháborodni.
ja, aki úgy fejezi be egy hozzászólását, hogy “tehát nemcsak a bölcsészek irtandók” az meg álszent ha ezen az igazságon felháborodik.
vagy irtani jobb mint nemtörődni másokkal??

infinity 2007/05/12, 23:24:27 76Athina: kitartás