Epp legszebb almomat aludtam (gozolgo makosgubakrol, tizezer megapixeles digigepekrol, es tobb gigas memoriakrol almodoztam), mikor a ter-ido kontinuitast a telefon ektelen sipolasa hasitotta kette. Kasztralt kappan hangon beleszoltam, es tervezgettem, milyen modzserrel nyirom ki azt az eletoszton nelkuli szenalapu egyseget, aki arra vetemedik, hogy felebresszen. (A tegnapi ejszakai fagyizas kovetkezteben kisse kitolodott az alvasi idoszakom ma.)

Milan feszegette a tegnap este letargyalt korareggeli tenisz kinzo kerdeset, am nem sokra ment velem, eppen boot-oltam, es toltottem be az olyan alapveto adatokat, mint a nevem, a korom, a nemem. A tukornel aztan kisse bemajreztam, a szemem alatt sorakozo, olimpiai cimerre racafolo karikahalmaztol, de no para, sut, a nap, nyar van, es elni jo.

Igen.

Miutan felfogtam, hogy ki hiv, es miert, osztonosen ravagtam, hogy “jaj ne! tenisz? Ilyenkor? meg alszom. Menjunk inkabb sorozni a Romaira!”. “Ahhoz talan kicsit koran van meg.” - hangzott a rosszallo valasz, de azert meg lettem bizva, hogy ha felebredtem, csorogjek vissza.

Ezutan lehajitottam a telefont a padlora, es ismet nekialltam (volna) aludni, de mar megint belevisitott a terbe es idobe a telefon, ezuttal tomkettel a hangszoroban. Atleptek a hatart. Miutan jol lecsesztem, hogy meg o is felebreszt, mellekesen megemlitettem, hogy azert hianyzott, de ne jojjon olyan gyorsan haza, mert meg ki kell raknom a szeretomet. ;]

Megerkezett tehat tomket, es vele egyutt az oltari kupi is. A kutya oda meg vissza van a boldogsagtol, (en is). Kaptam gondor (rozsaszin!) cipofuzot, szep konyveket, uveggolyot, es a pasimat vissza.

This day is a good day.