A Die Welle egy nagyon jó film. A Baader Meinhof csoport szintén.

Az előbbi egy középiskolai csoportkísérletről szól, ami kissé (?) kicsúszik az azt kitaláló és elviekben koordináló tanár kezei közül, míg az utóbbi a R.A.F. (Rote-Armee-Fraktion - Vörös Hadsereg Frakció) tevékenységét dolgozza fel.

E filmek témája kapcsolódik, erre rá fogunk jönni, ha megnéztük mindkettőt.

Az első - ahogy tudom - egy megtörtént sztorin alapul, viszont nem sok köze van a német környezethez, mert amerikai eredetű mind az esemény, amit feldolgoz, mind pedig az erről készült eredeti film, aminek remake-je a fenti darab.

A második - cim szerint A Baader Meinhof csoport - viszont egyedülálló atekintetben, hogy a R.A.F. kétségkívül a háború utáni Németország sajátos környezetben létrejött jelensége volt, és nagyon érdekes megnézni, miként tekintenek a németek saját közelmúltjukra, társadalmi problémáikra, (ön)ellentmondásaikra, büszkeségükre és bűntudatukra, e szűk harmincöt-negyven év távlatából.

Holnap pedig The lovely Bones lesz a menü. Érdekes, 2009-es film, itthon mégse lehetett róla hallani. Vajon miért? Vagy csak én nem figyeltem eléggé?

Update… Közben megnéztem a Lovely Bones-t.

Megható, elgondolkoztató, gyönyörű film. Csak azt nem értem, hogy miért kellett ugyanazt a dalt betenni a zárórész aláfestésének, amit a Lost highway reflektorfényben kefélős jeleneténél is használtak.

Itt gyerekek és mennyország, ott szex és Lynch-féle, nyomasztó balladai homály.

Érdekes. Én nem használtam volna ebben a filmben ezt a zenét.

Mindegy. Érdemes megnézni. Katarzis nincs, lehet rajta sírni, de nem mondanám, hogy rossz a vége. Olyan, mint az élet; ambivalens és tökéletlen, de valahogy mégis szép.

Durvább hangom van, mint Darth Vadernek.

“Luke, én vagyok az apád… és hazafelé hozzál orrcseppet is!”

A nőnap egy baromság, halálra idegesít a sok üres “jókívánság” ilyenkor.

Úgyhogy maradjunk ennyiben.

Napjaink ifjúsága. Az elbeszélő az egyik ismerős tizennégy éves lánya, aki a szintén tizennégy éves osztálytársairól mesél.

Ő: Képzeld, kirúgták az egyik osztálytársamat, a Danit az iskolából?
Én: Miért?
Ő: Mert leszopta őt egy lány, a Sári, a suli padlásterén.

Update: Sárit is kirúgták.

Dögrováson vagyok, naponta háromszor közelről tanulmányozom a lavór alját. Szép, piros.

Hányni nem jó. Valami ilyesmi lehet meghalni is. Érzed, hogy jön, nem akarod, de csak kirobban, és szar. Aztán elfelejted.

Egy haverom mesélte, hogy az igazságügy-miniszter tartott nekik pénzügyi jog előadást az egyetemen. Igazságügy-minisztertől a pénzügyi jogról? Mi sem természetesebb. Cipőt a bugyiboltból.

Az óra állítólag lényegében arról szólt, hogy milyen csúnyán pukkant ki a sub-prime buborék, és azért nem eperből készül az eperjoghurt (hanem fűrészporból), mert nincs annyi eper a Földön, amennyi eperjoghurt.

Na, jó, de mi köze mindennek a pénzügyi joghoz? Ezt az ember megtanulja közgázból, nemzetközi gazdaságtanból, vagy legrosszabb esetben pénzügyből (na, jó, az eperjoghurtot nem feltétlenül). A jog nem errő szól.

Na, mindegy, ez nem az én bizniszm. Az én bizniszem most az, hogy kellően tömény kakukkfű teát főzzek, és igyekezzek nem megmurdálni.

Ágyő.

Fotosoppoltam magamra szőke hajat. Az így kialakult fotón izgalmas keveréke vagyok Dieter Bohlennek és Balázs Palinak.

Rettenetesen.

Napi fogadalmak:

• ma kitakarítom a lakást

Hm. Azt hiszem, ez elég is lesz. LOL.

Egy furcsán berregő, kicsi, légcsavaros gépen ültem. Gondolkoztam, hogy hova megyek, és kiváltképp miért, miközben az apró, kerek ablakon át az estébe hajló nappali világosság utolsó foszlányait próbáltam elkapni, és marasztalni.

Későnyár volt, már majdnem ősz. Augusztus legvége. A hajnalok már nyirkosak voltak és hűvösek, de dél körül azért még visszatért a hőség, a napsugarak pedig kíméletlenül perzselték fel a városok utcáit.

Sosem jártam még az országban, ahová az előző délután vettem meg a jegyet, és két emberen kívül senki se tudta, hogy bárhova is megyek.

Nem mondtam senkinek semmit, csak kétségektől terhelt, halvány örömmel söpörtem át a ruhákat a szekrényből a bőröndbe.

Elmenekülni a hétköznapokból, elrohanni önmagam és a problémák elől, nos, mindig is szerettem, bár ahogy haladtam előre a korban, lassan ráébredtem, hogy ez csak tüneti kezelés, ideig-óráig enyhít bármin is, és nem old meg semmit.

Az életben a dolgokat viszont nem csak azért tesszük vagy nem tesszük, hogy megoldjunk akármit is. Néha engedünk a vágyainknak, mert a természet törvényének engedelmeskedve, a csökkenő ellenállás irányába haladunk.

Csak úgy. Csak azért, mert érdekes, mert vonzó, mert jó.

______

A történet térben és időben nem dimenzionált. Minden hasonlóság a valós élettel, csupán a képzelet műve lehet. Vagy nem.

Ma boltban jártam (micsoda rendívüli esemény), és ott, illetve odafelé menet szpottoltam mindenféle furcsa dolgokat.

A Habsburg Ferenc József, mellette pedig a március 15. alkalmából ott díszelgő kokárda, ami - ugye tudjuk - az 1848-as szabadságharc jelképe; avagy a profitmaximalizálás és történelmi sötétség diszkrét bája.

Nagyobb képhez kattintás, egyébként meg magáért beszél. Igen, persze, tudom, hogy nem az, de attól még vicces. Legalább egy kicsit. Síkosító 50 ml pina col.

Ezt az értelmezhetetlen jelenetet ábrázoló remekművet egy régiségkereskedés kirakatában találtam. Nem teljesen világos, hogy mit akar kifejezni, és mi zajlik éppen.

Gondolkoztam, mi lehet ennek a pazar kompizíciónak a címe. Vasárnapi gyerekölés ezernyolcszázban?

A furcsakalapos bácsik éppen megvitatják az eheti lottó nyerőszámokat, illetve az, amelyik szemben ül, éppen elalszik. A padlón holtan fekszik egy gyerek. Vagy egy kis méretű hobbit. Minden valószínűség szerint az imént nyírták ki, az asztalon. De lehet, hogy csak bódult, ittas állatpoban van, esetleg bedrogozott. A másik, nagyobbik verzió épp realtime igyekszik felmászni, hogy őt is megvuduzzák a furcsakalaposok. A jobb oldalon ülő anyuka rezignált fejjel figyeli mindezt, és a fejére van hajlítva egy bimetál.

Érdemes még szót ejteni a bimetálozott fejű asszony kezében lévő (bár a képen kevéssé látható), furcsa, bebábozódott, félig ember, félig bazinagylepke lényről is.

Ám egy másik értelmezés is lehetséges.

A férfiaknak egy palacsinta és egy lefelé fordított pohár van a fejükre oktrojálva, ami miatt ők vagy idegesek vagy egyéb módon torzultak jellemükben. Emiatt aztán heves szóváltásba keverednek éppen (de ezt egy szobron nehéz kellő érzékletességgel kifejezni), és épp túlvannak azon a részen, amikor a palacsintáspohár-sapka miatti frusztrációjukból kifolyólag hirtelen felindulásból elkövetett emberölést hajtottak végre a csecsemőn (aki talán egy kisebb hobbit, vagy egy embernek kinéző nyúl - de akár róka).

A másik gyerekszerű humán objektum talán azért mászik az asztalra, mert az egy teleport kapu. Anyuka fején a bimetál ebben a szcenárióban is megmagyarázhatatlan.

Így.

Kikészülök az energiatakarékos izzóktól, bár tény, hogy nem túl környezetbarát álláspont ez. Nincs mit tenni.

Hiába írják rá a 20 wattos energiatakarékosra, hogy egy 100 wattos normál izzó fényerejét produkálja, a valóságban ez egyszerűen nem igaz, nem beszélve a nyomasztó, sápadtkék vagy sápadtrózsaszín színvilágról, amit produkál.

Még az életkedvem is elmegy, amikor belépek egy energiatakrékos fényforrás által bevilágított helyiségbe, pláne ha egy darab izzó van csak.

Hát ennyi. Megint kidobtam egy halom pénzt egy szar fényerejű villanykörtére.

Majd kirakom az ablakba, dísznek, a porcelánkutya mellé. Másra úgyse jó. Adjak neki nevet is? Nemvilágító Igor.

Vagy rajzolok neki szemeket, és megválasztom társasházi képviselőnek. (Szájat nem kap, hogy ne pofázzon hülyeségeket.)

Ma ezzel indul a nap, és az idő is jó. Juhé!

Ki találja ki az ilyen “elmés” mondásokat?

“Az okos lány meghallgat mindent, de nem hisz el semmit, csókol, de nem lesz szerelmes, és távozik mielőtt őt hagynák el.. “

Az okos lányok ezek szerint az élet legkellemesebb részeiből maradnak ki (habár kétségkívül, néhány kellemetlenből is).

Ez megéri? Szerintem nem.

Néha ilyeneket írok. Irodalmi gyakorlófeladat, régebbről.

_______________________________________________

Egészen érdekes, az érzelmi skála mennyi különböző árnyalatán megyünk keresztül, mi ketten.

Néha eleven húsig hatol a hiányod, és úgy érzem, képtelenség elviselni akár egy percet is nélküled, máskor hűvös közönnyel konstatálom, hogy távol vagyok tőled, vagy te tőlem. Néha eszembe se jutsz, vannak viszont napok, amikor nem tudok aludni, enni, tanulni és dolgozni, mert minden gondolatomat kitöltöd.

Van olyan, hogy csak ágyba akarlak rángatni, és azt akarom, hogy ágyba rángass, mert semmi más nem vonz benned, csak a bőröd, az illatod, a nyers hús; a tény, hogy a bennünk lakó állatok összeillenek. És van, hogy nem elég csak a test, kell belőled az egész, a lelked, a személyiséged összes arca, az életed, az erényeid és hibáid, a vágyaid és ellenszenveid, a falaid és gyengeségeid, a páncélod és a sebeid …a mindened.

Ilyenkor uralkodsz a testemen, a lelkemen, a szívemen és az agyamon egyaránt.

Néha csak a véred kell és a nyakad. Hogy belédmélyesszem a fogaimat, és elszedjem, ami nekem jár, amit élvezek, ami éltet.

…máskor látom, hogy éles fogaid csillognak, szemed vörös, én pedig odatartom neked a nyakam, hogy harapj meg.

Olykor a legtermészetesebb egyszerűséggel csupán gyűlöllek. Ahogy te is engem.

Különbözőek vagyunk, és mégis hihetetlenül egyformák. A szeretőm vagy, a legjobb barátom és a legveszélyesebb ellenségem egyben.

_____

Fényes volt, mint a csillag,
forró volt, mint a tűz,
fehér volt, mint a hó
s édes volt, mint a méz.

Lehullott, mint a csillag,
elhamvadt, mint a tűz,
elolvadt, mint a hó
s megromlott, mint a méz.

Amikor egy viharos pár nap záróakkordjaként a zürichi repülőtér check-in 3 feliratú üvegfala előtt ültem, és néztem a szomszédos cipőboltból be- és kiáramló embereket, azon gondolkoztam, hogy az élet meglehetősen furcsa, és rendszerint máshogy alakul, mint ahogy az ember gondolná, vagy esetleg szeretné.

Mindenesetre a helyi specialitásként számon tartott, tejsavóból készülő, gyümölcsízű (és Heidi márkájú) ital finom. Az óvodai ivólé hangulatát idézi. - nyugtáztam magamban az eszmefuttatás végső konzekvenciáját, és gondterhelten konstatáltam, hogy még a fél literes hideg kakaót is el kell valami furfangos módon pusztítani, mert a gép fedélzetére ötven milliliternél több folyadék nem vihető fel.

Ez utóbbi nem sikerült, ezért engedelmeskedtem, amikor az átvilágító kapunál álló, prosztatavizsgáló kesztyűt viselő határőr nő ellentmondást nem tűrő hangon közölte, hogy a kakaónak meg kell halnia. A legközelebbi kuka nyelte el. Mármint a flakont, benne a kakaóval. Megöltem tehát, hatósági parancsra.

Világot látni még akkor is jó, ha nem jó.

____

A történet térben és időben nem dimenzionált irodalmi fikció. Minden hasonlóság a valós élettel, csupán a képzelet műve lehet. Vagy nem.

Ki kell cserélnem a biciklim kerekét. El kell mennem fogorvoshoz (inkább eladnám a fél tüdőm, annak érdekében, hogy megússzam, de nem fog menni). Vennem kell tavaszi ruhákat.

…és legfőképp: el kell valahogy érnem, hogy ne egyhetes késéssel rohanjak a todo-listám nyomában.

Azt hiszem, erről szól valami film. Ja, igen, eszembe is jutott, Mission Impossible a címe.

Ismerős szituáció.

Egész éjszaka többé nem látott vámpírok, zombik, álarcos csecsemők, beszélő répák és mosolygó csavarhúzók játszották a főszerepet az agyamban futó parádés thrillerben.

Jobban örültem volna, ha inkább A nagy semmi című film lett volna műsorra tűzve, és rendesen ki tudom magam aludni. Na, azt majd máskor, ezek szerint.

Viszont süt a nap, és már nincs sötét délután háromkor. Az emeleti nyanya is - akit nevezzünk mondjuk Krehácsnénak - kirajzott a kertbe, és vadul dugványoz. Mondjuk, nem tudom, mégis mit és miért, így, február végén, de ő biztos tudja.

Hamarosan jönnek azok a hajnalok, amikor a madarak már az első zaklató napsugár megjelenése előtt agresszív sípolásba kezdenek, amit némely tavaszfanatikusok “madárcsicsergős tavaszi reggelnek” neveznek, enyhe nyállal eufemizmussal körítve.

Rövidesen ébred tehát a természet, feszülni kezdenek a spagettipántok és izompólók, meg persze közeleg a vizsgaidőszak is.

Fő az optimizmus.

Én vagyok a nap lúzere. Még a lefolyótisztító gél flakonjának kupakját se tudom lecsavarni.

Zokogok, bazmeg.