A WordPress autoupgrade egy fos minősíthetetlen hulladék, viszont a jó öreg, kézi frissítés megy, mint kés a vajban.

Sikerült továbbá abszolválni az audio player nyűgjeit is, úgyhogy megint lehet beszúrni zenét az alábbiak szerint, ami öröm.

Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.

Én: Van egy tanárom, büntetőbíró, se karót, se ötöst nem szeret adni, általában ketteseket oszt.
Én: De a múlt félévben ötöst kaptam tőle, mondtam neki, hogy bekereteztetem.
Z: akkor bír is gondolom
Én: hát bír, hisz ő a BÍRÓ
Én: háháháhá
Én: valld be, hogy akkora vicc volt, hogy sokkot kaptál!

Nos, az a helyzet, hogy rajongok az indusztriális témákért és / vagy valamilyen szempontból különleges adottságokkal rendelkező építményekért, szerkezetekért.

Tegnap már nagyon kínzó vágy gyötört, hogy valami efféle dolgot találjak a neten, ezért vad keresésbe kezdtem, és szpottoltam is az érdeklődési körömet bőven kielégítő furcsulásokról videókat, képeket. Mivel gondoltam, hogy hátha másokat is érdekelnek a bizonyos szempontból emberfelettinek nevezhető, ám mégis ember alkotta dolgok, ezért szépen bemutatom egy kis részét az így felfedezett érdekességeknek.

Rögtön itt vannak például a vízerőművek és duzzasztógátak, amikért gyakorlatilag pólyás korom óta rajongok. Valamely ismeretlen okból kifolyólag a víz, a mérnöki tudományok és a természet erejének ilyen formában történő találkozása és szintézise engem mindig bámulatba ejt, és órákig képes vagyok tanulmányozni ezeket a szenzációs létesítményeket.

Pár hete találtam magamnak ezt a jó kis túlfolyó lyukat, ami a Monticello közelében fekvő duzzasztógáthoz, illetve vízerőműhöz tartozik. (Egy másik felvétel is van a “lyukról”, működés közben.)

Esélyesnek tűnt, hogy egy ilyen nagy és mély ojjektum nem enyészhet csak úgy el a műholdképeken, ezért felcsaptam a Google Earth-t, és megnéztem, hogy a “monticello dam” keresőszóra mit dob ki. Ezt dobta:

A képen látszik, hogy az autóút átmérőjű túlfolyó tölcsér éppen out of order állapotban volt, amikor a műhold ezt a sztárfotót készítette róla.

Van közelebbi kép is. Izgalmas.

Tartogat nekünk egy másik jó kis lyukas-zuhatagos felvételt is a YouTube, ami szemmel láthatóan nem kicsit veszélyes. Szerencsére nem ugrál bele senki, remélem.

Ez a cucc szintén van elég nagy ahhoz, hogy Earth-ön felfedezhető legyen, mint az az alábbiakban látszani fog. A Monticello-gát túlfolyó nyílásához hasonlóan ez se volt víz alatt éppen, amikor a kép készült.

Miután fanatikusan rajongok a víztározókba applikált vízelnyelő entitásokért, kiástam magamnak egy másik hátborzongató videót is, viszont az ezen látható főszereplőt nem sikerült felfedeznem a Google Earth műholdfelvételén, bárhogy is kerestem. A kép itt látható. Homogén vízfelszín, lyuknak nyoma sincs. Túl mély és túl zavaros hozzá a víz.

Ha már így belejöttem, gyorsan megnéztem minden gátak leggátabbikát, a Hoover gátat is, ami az Earth-ön persze megtalálható 3D-ben is, valósághű szerkezeti modellel együtt. Emellett ofkorz nem maradhatott ki az Asszuáni-gát(rendszer) sem, de az túl sok érdekességet nem szolgáltatott, mivel habár elég jól bele lehetett zoomolni, 3D modell és szerkezeti rajz ehhez nem járt.

A duzzasztógátaknak nem csak tiszteletet parancsoló és hátborzongató oldala van, hanem a vállalkozóbb kedvű (értsd: életösztön nélküli hülyék) júzereknek mindenféle vízi szórakozást is nyújtanak, mint ahogy az az alábbi videón is jól látható.

Csúszkálás a kifelé haladó, általában szelíden csordogáló vízen, és az alatta található, vaskos algarétegen. Viszont azért ciki lehet ott csúszdázni, amikor egyszerre nagyobb mennyiséget akarnak hirtelen leereszteni, és nekilódul ezerrel a kieresztett víz, aminek nem állja útját semmi.

Vannak azonban olyanok is, akik csúszkálás helyett (és mellett) az úszkálást (is) favorizálják.

Beteg, nem? De videón nézni elég jó.

No, hát ma a masszív duzzasztógát-mániánknak adtunk rendesen.

Legközelebb a tériszonyosok rémálmaiban szereplő, ijesztően magas és nem túl biztonságos helyekkel jelentkezem. Az is frankó lesz.

Van az úgy, hogy visszafordulni már ugyanolyan távolság lenne, mint továbbmenni, és te mégis vissza akarnál menni.

Ostobaság, ember a neved.

Azt hiszem, ilyenkor kell köpni egyet az út mellé, elmormolni, hogy “a p*csába”, és menni tovább. Nem hátra. Előre.

Csak így, prózaian.

Ez a nap jól indul. Mondhatni, gyönyörűségesen, bauxitosan, babinénisen.

Beleoktrojálom a nap közepibe a sikerélményt, nem szarul, hanem jól!

By the way.

Azt hiszem, nagyon fontos elhinni és bízni abban, hogy az emberekben igenis van jóság, empátia és szeretet is.

Ha ezt nem hisszük, sőt, elutasítjuk, akkor megtapasztalni se fogjuk, mert eltaszítjuk magunktól a lehetőséget. Aki nem nyitott, annak a falain nem is fog átszűrődni semmi kedves és jó.

Nyilván nem fog mindenki mosolyogni, ha te rámosolyogsz, de páran igen, és az a pár válaszmosoly a kulcsa mindennek.

Az életet nem a tagadás, hanem a hit mozgatja, és sokszor pont ez a hit teremti meg a saját tárgyát. Akitől jót és szeretet várnak (el), az sokkal nagyobb eséllyel mutatja magából ezt az oldalát, mint az, akit eleve rossznak akarnak hinni.

Fontos a hit és a remény abban, hogy jó dolgok, szerethető emberek és pozitív fordulatok mindig jöhetnek.

Meg kell még szoknom, hogy semmi sem olyan rossz, mint ahogy tizenévesen és húszas éveim elején hittem.

A világban persze vannak szar, kegyetlen és mocsok dolgok, voltak és lesznek is mindig, de ez önmagában még nem ok arra, hogy folyamatos félelem, paranoia és visszahúzódás képezze életünk és döntéseink vezérfonalát.

Nem lehet félve, állandóan biztonsági pályán lavírozva élni, miközben magunkat a szabadság illúziójában ringatjuk. Mert ez így nem élet és nem szabadság. Akarni kell, bízni kell, menni kell … győzni kell.

Mindez egy egész hitrendszer, mentalitás és értékrend újrarendezését, átértelmezését követeli meg. A maga módján … mit is mondjak? Komikus.

Hát… ja.

6,5 GB-t leszedni 7,8 KB/s sebességgel: siralmas.

Inkább alszom.

iPhone üveg kicserélve, tökéletes.

Indulhat az este!

Törött iPhone képernyő-üveg, képekben. Gyász.

Na, ez egy jó nap volt!

Leszámítva, hogy a táskám kiszakadásával indult, aminek egyenes következményeként az iPhone-om másfél méter magasból esett le, és pókháló alakban szanaszéjjel tört az üvege.

Szar ügy.

Most viszont kipróbálom az új Mini Display to VGA átalakítómat, és hozzákötöm a MacBookomat a projektorhoz, hogy végre ne csak DVD és Bluray lemezről futó filmeket nézhessek, hanem egyből a gépről lejátszva is lehessen mozizni.

Hurrá! Most pedig torna.

Eladom a képeken látható, teljesen új, egyszer se viselt DKNY karórámat, mert hozzám nem igazán illik az arany.

Érdeklődni lehet a “Kontakt” fül alatt részletezett elérhetőségeim valamelyikén.

‎”Amíg meg nem tapasztaltuk, milyen érzés szeretni egy állatot, lelkünk egy része mélyen alszik.” (Anatole France)

Igazán megkapó mondás, feltéve, hogy kivételesen nem szőrös, négylábú barátainkra gondolt a szerző.

Kinder szörprájz orosz módra

Mindig is a csapvíz volt a favoritom, sose hittem ebben az elvakult palackozottvíz-kultuszban.

Most már legalább tények is alátámasztják, hogy igazam volt.

Viszont ennél sokkal érdekesebbek ezek a fotók az űrrepülés történetéből.

Mindig megdöbbent a tény, hogy magam elől nincs hova menekülnöm.

Imádom a hotelszobákat és repterek várótereit. Imádom továbbá az idegen városok levegőjét, és mindent, ami kellően érzelemszegény, hűvös és távoli ahhoz, hogy úgy érezzem, sehova nem köt semmi, magam vagyok, kapcsolatok, érzések, kötelezettségek, felelősség és ketyegő időbombák nélkül.

Ezeken a helyeken megmarad az illúzióm, hogy sikerült messzire futnom minden vágyamtól és félelmemtől. Minden édes és súlyos tehertől, minden köteléktől.

Mintha egyedül lebegnék a világban. És ez az érzés számomra felszabadító.

Csakhogy az ember “sajnos” idegen tájak idegen embereivel is interaktál, mert nem lebeghet csak úgy magában, mint egy asztronauta elhagyott kesztyűje a világűrben. És ha már valakivel interaktálsz, akkor ott is szálak alakulnak ki.

Újabb és újabb szálak.

Én pedig nem bírok ezekkel mit kezdeni. Elvágni képtelen vagyok őket, szakadni pedig nem szakadnak, és túl sok van. Rám meg egytől-egyig mind hat, és egyiket se szívesen engedem el (nem is nagyon tudom).

Hát, ez van.

Micsoda káosz, micsoda végeláthatatlan káosz.

Na, de ez mind mindegy is most. Majd valami lesz.

Addig is érdemes meghallgatni / megnézni az X-faktor válogatásvideóját, mert akik bénák, azok viccesek, akik pedig jól tolják, azok tényleg beéneklik magukat az ember bőre alá.

Itt nézhető meg, Silverlight plugin kell hozzá.

29:40-től Takács Nicolas előadásában Leonard Cohen Hallelujah-ja.

Mint valami szerény istenség. Eszméletlen.

“Jól” felszerelt konyhám van: mindig van a szekrényben gríz, tartóstej és némi kristálycukor.

Így már nagy baj nem érhet, a tejbegríz minden veszedelemtől megóv!

Érdekes tapasztalat, hogy vannak emberek, akiket bármennyire is szeretünk, egyszerűen *leszedik az energiánkat, amikor pedig nincsenek a közelünkben, hirtelen iszonyatos energiafelesleg szabadul fel.

Megdöbbentő.

Hirtelen megint mindent akarok, mindent! Élni, táncolni, dolgozni, piramist építeni, aztán lebontani, aztán megint megépíteni!

Wöá! :)

_________

*Ha egyszer feltalálom a módszert, amivel az energiaszívás kiiktatható, újra a közelembe engedem az ilyen pofákat, mert szeretem-imádom őket, de akármennyire is hiányoznak, képtelenség azt az erő- és vérszegény állapotot elviselni, amit okoznak.

____

_______